Kézműves
Veszprém hagyománytisztelő város lévén, saját értékeit, helyi táncosait és kézműveseit köszönti a Szent Mihály arkangyal ünnepén megrendezett vásári forgataggal. Veszprém hagyománytisztelő város lévén, saját értékeit, helyi táncosait és kézműveseit köszönti a Szent Mihály arkangyal ünnepén megrendezett vásári forgataggal.
Kézműves
A látogatók bekapcsolódhatnak a préselés munkafolyamatába, kóstolhatnak szőlőt és mustot. Ezen a napon az egykor híres Mihály-napi vásárok hangulatát is felidézzük az ópusztaszeri skanzenben, ahol mesteremberek, kézművesek mutatják be tudományukat, árulják portékájukat.
Kézműves
A Pannonhalmi Főapátság Levendulahetek elnevezésű programja a levendula virágzásának és részben aratásának idejével esik egybe. 2013.június 28. és július 13. között naponta várjuk kézműves foglalkozásokkal a családokat, kreatív kedvű felnőtteket, kicsiket és nagyokat a Gyógynövénykertben. A Gyógynövényházban tablók mutatják be a hagyományos kolostori gyógynövényeket, ezek hatásait és a kolostori gyógyászatot. Megvásárolhatók az Apátság gyógynövényes termékei, gyógynövényes méz kóstolható, gyógynövénytea és levendulaszörp fogyasztható. A levendula lepárló műhely a gyógynövényház nyitvatartási idejében naponta ingyenesen látogatható, s minden nap ingyenes vezetések indulnak a gyógynövénykertben. A Viator Apátsági Étteremben levendulával készült étel- és italkülönlegességek kaphatók. 2013. június 28. Népzenei koncert a Gyógynövénykertben (Arrabona Ensemble) 2013. június 29. Nyílt nap a Pannonhalmi Arborétumban és Gyógynövénykertben 2013. július 12. Besh-o-droM koncert a Gyógynövénykertben 2013. július 13. Pannonhalmi levendulaszüret A koncertek esőhelyszíne a Biomassza fűtőmű! A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Kézműves
A Gyógynövényhét keretében naponta ingyenesen megtekinthető a levendula lepárló műhely és a gyógynövényházban található kiállítás, mely a középkori kolostori gyógynövényeket, ezek hatásait és a kolostori gyógyászatot mutatja be. Ingyenes vezetések indulnak nap mint nap a gyógynövénykertben, bemutatva az Apátság területén termesztett öt fő gyógynövényt. Az idelátogató Vendégek számos kézműves foglalkozáson vehetnek részt, többek között csokrokat, koszorúkat köthetnek a frissen szedett gyógynövényekből. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a gyógynövényáldás keretében a foglalkozásokon készült csokrok, koszorúk, illetve a Vendégek által otthonról hozott gyógynövények is megáldásra kerülnek. Augusztus 19-20. Kolostori és világörökségi termékek vásárával várjuk szeretettel az érdeklődőket a Gyógynövénykertben. Augusztus 20. Ünnepi programok a Főapátságban és népzenei koncert a gyógynövénykertben. A Viator Apátsági Étteremben a Gyógynövényhét ideje alatt gyógynövénnyel készült étel- és italkülönlegességek kaphatók. A műsorváltozás jogát fenntartjuk! A koncert esőhelyszíne a Biomassza fűtőmű!
Kézműves
XXVII. Kis Jankó Bori Országos Hímzőpályázat és Kiállítás Az első kiállítás után 50 évvel sorra kerülő jövő évi – jubileumi – konferencia kezdő napja 2013. július 5-e lesz. Július 5-7. között megtartandó előadások a hímzéssel, mint világörökséggel foglalkoznak. A rendezvény megvalósításához – az előző konferenciákhoz hasonlóan – sikerült megnyerni társrendezőként a Hagyományok Házát, valamint a Matyó Népművészeti Egyesületet. Mezőkövesd Város Önkormányzata és a megyei szervezetek is részt vállalnak a sikeres megvalósítás érdekében. A Kis Jankó Boriról, a híres matyó „íróasszonyról” elnevezett Országos Hímzőpályázatot 1963-tól rendezik meg Mezőkövesden. A pályázatot a Hagyományok Háza és a mezőkövesdi KJB egyesület közösen szervezi. Idén köszönthetjük a nagyhírű pályázat 50. évfordulóját! Nem véletlenül vált ez a rendezvény a hímzők legismertebb, legrangosabb rendezvényévé, ahol szerepelni, kiállításra kerülni igen nagy elismerést jelent. Hírneve már régen túlnőtt határainkon, s a legszebb munkákból megrendezett kiállítások mindig nagy számú érdeklődőt vonzanak és elismerést váltanak ki. Az előző, XXVI. pályázatra 100 alkotó 317 alkotással jelentkezett (a darabszám még nagyobb volt, mert a munkák között több garnitúra is elkészült). Ebből a Bíráló Bizottság 227 tételt fogadott el, ami a pályamunkák 72 százaléka. Az alkotások közül 79 pályázat kapott „B” kategóriás zsűriszámot és a kiemelt, ún. „A” kategóriás minősítéssel 147 alkotást jutalmazott a Bíráló Bizottság. A zsűri egyöntetű véleménye szerint „a pályázat színvonala igen magas volt, és jól reprezentálta a magyar hímzések stílusbeli sokszínűségét, gazdagságát, valamint technikai változatosságát”. A zsűri 37 pályázatot különdíjjal is jutalmazott. Az idei pályázat célja: „a magyar népi hímzések és viseletek hagyományainak megőrzése és továbbfejlesztése, a régebbi, kevésbé ismert stílusok felkutatása és feldolgozása, továbbá olyan népi iparművészeti hímzések készítése, amelyek mind művészi, mind használati érték szempontjából megfelelnek a mai kor követelményeinek”. Jubileumi pályázatunk tervezett zsűrije: Borbély Jolán, Szathmári Ibolya, dr. Csiffáryné dr. Schwalm Edit, Viszóczky Ilona és Katoma Edit etnográfusok
Kézműves
Május 25-én helyi termék piac, vagyis helyi élelmiszerek és kézműves portékák vására Hortobágyon.E mellett kísérő programok színesítik a napot népi játékok, zenés programok. Vásározók is jelentkezhetnek nyugodtan.
Kézműves
Pusztai Kínáló
2013. szeptember 14.


Helyi termék piac, vagyis helyi élelmiszerek és kézműves portékák vására, népi játékok, zenés programok. Vásározók is jelentkezhetnek.
Kézműves
2013. július 1-jén a Jász Alkotók Köre (JAK) és a Jászapátiak Baráti Egyesülete (JABE) szervezésében nyitja meg kapuit a XVII. Művésztelep Jászapátin. A szervezők a hagyományoknak megfelelően a táborhoz kapcsolódva művészeti tábort tartanak a rajz és a festészet iránt érdeklődő jászsági fiataloknak. A táborban több mint 10 felnőtt művész és közel ennyi tanuló alkotó vehet részt. A művésztelep vezetője Szalkári Rózsa, jászapáti festőművész, művésztanár, akitől az ifjú tehetségek megtanulhatják a különböző festészeti, rajzolási, ábrázolási technikákat. Az elmúlt évekhez hasonlóan a JAK-tábor alkotóinak képeiből kiállítás nyílik meg 2013. július 12-én Jászapátin a Vágó Pál Múzeumban. Felhívás!!! 2013. július 1-12. között fogadjuk a tehetséges tanulni és alkotni vágyó fiatalokat. A XVII. JAK táborba jelentkezni lehet a Jászapáti 2000. Mg. Zrt. portáján (5130 Jászapáti, Dr. Szlovencsák Imre út 4-6.) leadott kitöltött jelentkezési lappal lehet. A jelentkezési lap letölthető: www.jabe.hu oldalról.A fiatalok számára a foglalkozások naponta 9-12 óráig kerülnek megtartásra. A részvétel INGYENES!!! Rajzfelszerelésről a diákok gondoskodnak. A szervezők ásványvizet biztosítanak a résztvevőknek. A résztvevőket mindkét héten fogadjuk, de CSAK A MÁSODIK HÉTRE NEM LEHET JELENTKEZNI. Jelentkezés 2013.05.15-2013.06.15. között lehetséges.
Kézműves
Poroszlón a Tájházban augusztus 24-én különböző kézműves bemutatók, számos foglalkozás, vásár valamint népi ételkóstoló, néptánc bemutatók kíséretében várják az érdeklődőket. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra megfelelő foglalkozást.
Kézműves
Kezdő szalmafonó tábor Szarvason, a Sárarany Szalmaportán! 
2013. július 25-28. 
 
Várjuk a szalmafonás iránt érdeklődőket, akik szeretnék megismerni az alapanyag előkészítésének fortélyait, az alapvető fonásfajtákat, és néhány szép, saját készítésű darabbal szeretnének hazatérni! 
 
Oktató: Maczkó Ferencné Vera 
Részvételi díj: 20.000 Ft* 
Jelentkezés 16 éves kortól 
 
Helyszín: Sárarany Szalmaporta, Szarvas-Ezüstszőlők, III. külkerület 350. 
További információ és jelentkezés a szalmaporta@gmail.com e-mailcímen, vagy a 20/524-1827-es telefonszámon. 
 
Amennyiben szállásra van szüksége, szívesen segítünk! 
A részvételi díj az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza: az alapanyagok, az eszközök használata, oktatás, étkezés: július 25-én ebéd és vacsora, július 26-27-én reggeli, ebéd 
és vacsora, július 28-án reggeli és ebéd, transzfer Szarvas belvárosa és a Sárarany Szalmaporta között. 
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!