Baranya az ország legdélebbi megyéje, amely változatos tájairól, természeti csodáiról, szelíd dombvidékeicről, a csodálatos levegőjű Mecsek erdőségeiről és híres borvidékeiről nevezetes. Az itt megbújó kis falvak meghittsége és nyugalma várja az utazót, aki emellett történelmi korokat, várakat, városokat fedezhet fel, járhat be, élvezheti a gyógyító vizek kedvező hatásait és meglátogathatja a világörökség részévé vált Pécs műemlékeit is.
Baranya talán legszebb pontján, Orfűn él immár másfél évtizede Nagy Bandó András humorista, előadóművész. A 80-as évek legelején fellépések hozták ide, később már saját magától, turistaként érkezett családostól, pár év múlva pedig pihenőházat vett itt, ahol onnantól kezdve a nyarakat töltötték. Mintegy másfél évezede építették meg házukat és azóta már befogadták őket itt a helyiek.
Nagy Bandó azóta a környék s vele egész Baranya szerelmese lett. Azt mondja: számára itt az egyik legnagyobb ajándék a jó levegő. "Adott a tórendszer, mely sok mindent kínál: horgászást, úszást, szörfözést, csónakázást, s nem utolsó sorban a víz megnyugtató látványát. Ezen fölül adottak a hegyek és az erdők, melyek kirándulásra csábítanak, s minden évszakban gyönyörködtetnek. Sportos életet élek, s aligha találnék még egy olyanhelyet az országban, ahol választhatom az erdei futópályámat, esetleg fölmehetek a kertünk fölötti rétre, vagy futhatok akár egy tókört is. Végezetül itt van Pécs, mely kulturális kapocs a városi emberekkel, a színházi élettel, a gasztronómiai élvezetekkel, a kiállítótermekkel. És persze jó tudni, hogy ebben a városban hagyott nyomott maga után Zsolnay, Csontváry és Vasarely.
A humorista azt javasolja, hogy ha megfordulnak Baranyában, járják be a falvakat,ahol kipróbálhatják, ha kedvük tartja a szüretet, a gyümölcsszedést, vagy éppen az állatgondozás fogásait, megkóstolhatják a helyi specialitásokat: borokat, gyümölcsszörpöket, aszalt gyümölcsöket, friss zöldségeket, vagy éppen disznótoros ételeket. Villány és Siklós közt számtalan pincészetet, hordóikban pedig kiváló borokat talál a szomjas utazó.  "A megyében három borút is van, a Mohács-Bóly útvonal inkább a fehérbort kedvelőknek kedves, az ország egyik leghíresebb borvidékén a Siklós-Villány borút a vörösborok szerelmeseit várja, valamint nemrégiben alakult a Pécs-Mecseki Borút, melynek leghíresebb képviselője a pécsi cirfandli" - ajánlja Nagy Bandó András. 

Kiemelt ajánlatok

Üres felület

Üres felület

Üres felület

 

Aktív turizmus

III. Mohácsi Fogathajtó Verseny   |  
2013. július 14.
Mohácson ismét várja az érdeklődőket a III. Mohácsi Fogathajtó Verseny. Régiós bajnokság "C" kategóriás kettes fogathajtó versenye és egyben a Baranya megyei fogathajtó bajnokság VI. fordulója. Izgalmas és mozgalmas eseményekre számíthatnak a látogatók. 

Természeti értékek | Ökoturizmus

Szent Mihály-napi búcsú   |  
2013. szeptember 28. és 2013. szeptember 29. között
Veszprém hagyománytisztelő város lévén, saját értékeit, helyi táncosait és kézműveseit köszönti a Szent Mihály arkangyal ünnepén megrendezett vásári forgataggal. Veszprém hagyománytisztelő város lévén, saját értékeit, helyi táncosait és kézműveseit köszönti a Szent Mihály arkangyal ünnepén megrendezett vásári forgataggal.

Kulturális örökség

Patcai Várjátékok   |  
2013. június 22. és 2013. június 23. között
VII. Középkori Várjátékok és Családi Fesztivál

Június 22., szombat
Középkori Lovagiasságok
10:00-től Egy középkori vár mindennapjai
11:00-19:00 Lovagrendi és hajítógép bemutatók, középkori interaktív játékok, ruhák próbája
19:00-20:30 várostrom, középkori táncház
20:30-22:00 CSÍK zenekar koncertje
22:00-23:00 tüzes golyó és tüzes íjászat, tűzzsonglőrök
 
Június 23., vasárnap
Középkori Családi Fesztivál
10:00-től A középkor mindennapjai testközelből, kicsiknek és nagyoknak
Egész nap középkori ruhák próbája, korabeli játékok interaktívan, gólyalábasok, mutatványosok
11:00-12:00 KOLOMPOS Együttes koncertje
11:00-17:00 középkori játszóház, mesemondók, udvari bolond képző és tündériskola
 
Mindkét nap: A Kalandpark szolgáltatásai: 40 féle háziállat, tucatnyi játszóalkalmatosság (gokartpálya, tóparti attrakciók), beltéri óriás játszóház, drótkötélpályák és -lecsúszók.

Bor | Gasztronómia

XV. Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztivál   |  
2013. szeptember 7.
Az immár hagyományosnak mondható Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztivál idén 15. alkalommal kerül megrendezésre Bólyban. A környéken élők bizonyára ismerik a híresen jó szüreti csirkepaprikást, melyet a bólyiak hosszú lével és ún. „kanalas galuskával” készítenek. Igazi szüret nincs is e nélkül a paprikás nélkül. E hagyomány népszerűsítésére rendezzük meg az egyre nagyobb érdeklődéssel övezett fesztivált, melyre tavaly már 150 pályázó jelentkezett. Egy pályázó 10 vendég részére főz, tehát legalább 1500 vendég figyeli izgatottan, mi készül a bográcsban. A szakácsok mellett "amatőr" dekoratőrök csinosítják az asztalokat, hisz minden csapat részt vesz az asztal-szépségversenyen. Hogy a többi nézelődő se unatkozzon, a réten sokszínű programokkal, borkóstolással, kézműves-kirakodóvásárral várjuk őket.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!