Hortobágyi Nemzeti Park A Hortobágy egy olyan, a pásztorközösségek által megművelt kultúrtáj, mely az ember és a természet kétezer éves, hagyományos és kíméletes földhasználaton alapuló, harmonikus együttműködésének kiemelkedő példája. Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája, mely nem az erdők kiirtása eredményeként jött létre, hanem emberi tevékenység révén, és képes volt megőrizni biológiai sokféleségét. A leghíresebb magyar puszta fogalommá vált, és nemzetközi szinten régebb óta ismert és elismert, mint hazánkban. 1967. decemberében a Pro Natura akció keretében 22 világhírű tudós memorandumban kérte a magyar kormányt, hogy a Hortobágy egyedülálló természeti és kultúrtörténeti értékeit nemzeti park formájában őrizze meg. Ennek eredményeként 1973-ban 51 ezer hektáron létrejött Magyarország első nemzeti parkja, melynek területe napjainkra már elérte a 82 ezer hektárt - ezzel ma az ország legnagyobb összefüggő védett területe. A Hortobágyi Nemzeti Park teljes egészében UNESCO Bioszféra Rezervátum, közel egyharmada pedig nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, melynek védelmét a Ramsari Egyezmény külön biztosítja. Az Alföldön keresztülvezető fontos kereskedelmi útvonalak (mint például az erdélyi sóbányák kincsét szállító "sóút") mentén épültek fel 10-12 kilométerenként - többségében a XVII. században - az utazókat kiszolgáló csárdák, valamint a vízborítás időszakában a közlekedést megkönnyítő hidak. Ezek egy híres utóda és legismertebb példája, mely a Hortobágy egyik szimbólumává is vált, az 1827-ben megépített Kilenclyukú-híd. Szintén a magyar puszta szimbólumaként ismeretesek az eredetileg az állatok itatására szolgáló gémeskutak. A táj területének döntő hányadát ma természetes élőhelyek - sziki gyepek és sziki legelők, löszpuszták, ártéri erdők és ligetek - képezik, valamint egy mocsarakból, tavakból és holtágakból álló "vízország" alkotja, a mozaikos talajviszonyoknak köszönhetően változatos és gazdag növény- és állatvilággal. A területnek viszonylag kisebb hányadát borítják mesterséges vizes élőhelyek (a halastavak összterülete 6 ezer hektár), ezek mégis nagy jelentőségűek, mivel együttesen a világ egyik legnagyobb mesterséges halastórendszerét alkotják. Ha a Hortobágy állatvilágáról esik szó, először talán mindenkinek a szilaj állattenyésztéssel meghonosodó szürke marha és rackajuh, valamint a mangalica sertés és a nóniusz ló jut az eszébe. A Hortobágy azonban nemzetközileg is kiemelt fontosságát sajátos madárvilágának köszönheti. A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának európai jelentőségű helyszínei: eddig 342 madárfaj előfordulását regisztrálták itt, melyek közül 152 fészkel is a Nemzeti Parkban. A daru- és vadlúdvonulás az itteni madárvilág életének egyik legszebb, nemzetközi hírű látványossága. Ez az élettere Közép-Európa legnagyobb kanalasgém-állományának és számos más gémfajnak, a batlának és kárókatonáknak is.

Aktív turizmus

Enduro GP of Hungary   |  
2017. június 23. és 2017. június 25. között
2017-ben Parádfürdőn kerül megrendezésre az Enduro Világbajnokság negyedik futama. Utoljára 1994-ben rendeztek Magyarországon világbajnoki futamot.

Természeti értékek | Ökoturizmus

Hajdúsági Ízek Fesztiválja   |  
2017. június 30. és 2017. július 2. között
Hajdúsági Ízek Fesztiválja várja az érdeklődőket Hajdúszoboszlón a három napos rendezvény idején. Hajdúszoboszló, mint hajdúváros, e rendezvény keretében szeretné, megismertetni a látogatókat a hagyományos hajdúsági ételekkel eredeti és modern receptek alapján elkészítve és felkínálva a helyi vendéglátók által. A fesztivál keretében kiemelt szerepet kap a gasztronómia, ételkóstolókkal, főzőversenyekkel, amelyet a változatos program kínálat tesz teljessé. A rendezvény színpadán koncertek és egyéb szórakoztató előadások lesznek láthatóak három napon keresztül.

Kulturális örökség

Vakáció-Akció Népi Tábor   |  
2017. június 26. és 2017. június 30. között
A Vakáció- Akció Népi Tábor folyamán a gyerekek megismerkedhetnek a népmesék színes világával ezen kívül számos népi jellegű kézműves foglalkozáson vehetnek részt. Illetve egy színpadi műsorral is készülnek a tábor záró estre.A tábor 25 gyerek számára 1 hétig tart. A feladatok mellett minden nap jut idő a játékra is. A hét zárásaként az elkészült tárgyak kiállításra kerülnek,amiket a szülők a tábor záró esten megtekinthetnek a műsorok mellett. A táboron való részvétel díjmentes,előzetes jelentkezés alapján.
Hírlevél

Szeretne folyamatosan értesülni a szálláshelyek aktuális ajánlatairól, akciókról, programokról? Iratkozzon fel hetente megjelenő ingyenes Hírlevelünkre és számos szezonális, valamint egyéb ajánlat közül válogathat!