Hortobágyi Nemzeti Park A Hortobágy egy olyan, a pásztorközösségek által megművelt kultúrtáj, mely az ember és a természet kétezer éves, hagyományos és kíméletes földhasználaton alapuló, harmonikus együttműködésének kiemelkedő példája. Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája, mely nem az erdők kiirtása eredményeként jött létre, hanem emberi tevékenység révén, és képes volt megőrizni biológiai sokféleségét. A leghíresebb magyar puszta fogalommá vált, és nemzetközi szinten régebb óta ismert és elismert, mint hazánkban. 1967. decemberében a Pro Natura akció keretében 22 világhírű tudós memorandumban kérte a magyar kormányt, hogy a Hortobágy egyedülálló természeti és kultúrtörténeti értékeit nemzeti park formájában őrizze meg. Ennek eredményeként 1973-ban 51 ezer hektáron létrejött Magyarország első nemzeti parkja, melynek területe napjainkra már elérte a 82 ezer hektárt - ezzel ma az ország legnagyobb összefüggő védett területe. A Hortobágyi Nemzeti Park teljes egészében UNESCO Bioszféra Rezervátum, közel egyharmada pedig nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, melynek védelmét a Ramsari Egyezmény külön biztosítja. Az Alföldön keresztülvezető fontos kereskedelmi útvonalak (mint például az erdélyi sóbányák kincsét szállító "sóút") mentén épültek fel 10-12 kilométerenként - többségében a XVII. században - az utazókat kiszolgáló csárdák, valamint a vízborítás időszakában a közlekedést megkönnyítő hidak. Ezek egy híres utóda és legismertebb példája, mely a Hortobágy egyik szimbólumává is vált, az 1827-ben megépített Kilenclyukú-híd. Szintén a magyar puszta szimbólumaként ismeretesek az eredetileg az állatok itatására szolgáló gémeskutak. A táj területének döntő hányadát ma természetes élőhelyek - sziki gyepek és sziki legelők, löszpuszták, ártéri erdők és ligetek - képezik, valamint egy mocsarakból, tavakból és holtágakból álló "vízország" alkotja, a mozaikos talajviszonyoknak köszönhetően változatos és gazdag növény- és állatvilággal. A területnek viszonylag kisebb hányadát borítják mesterséges vizes élőhelyek (a halastavak összterülete 6 ezer hektár), ezek mégis nagy jelentőségűek, mivel együttesen a világ egyik legnagyobb mesterséges halastórendszerét alkotják. Ha a Hortobágy állatvilágáról esik szó, először talán mindenkinek a szilaj állattenyésztéssel meghonosodó szürke marha és rackajuh, valamint a mangalica sertés és a nóniusz ló jut az eszébe. A Hortobágy azonban nemzetközileg is kiemelt fontosságát sajátos madárvilágának köszönheti. A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának európai jelentőségű helyszínei: eddig 342 madárfaj előfordulását regisztrálták itt, melyek közül 152 fészkel is a Nemzeti Parkban. A daru- és vadlúdvonulás az itteni madárvilág életének egyik legszebb, nemzetközi hírű látványossága. Ez az élettere Közép-Európa legnagyobb kanalasgém-állományának és számos más gémfajnak, a batlának és kárókatonáknak is.

A gyűjteményes kert Nyíregyháza - Sóstóhegy és Nyírpazony - Kabalás határában található a Nyírség szívében, homokbuckás, dimbes-dombos, néhol agyagos-tocsogós területen, népi helynevén Sártelken. A kerttől északnyugatra egy mocsaras terület fekszik, amelyből egy csatorna indul el északkeleti-északi irányba. Itt előszeretettel időznek el a kócsagok. A környező homokbuckákon néhol elhagyott homokbányák találhatók, amelyeknek csupasz falait az erózió pusztítja, kedvelt helye a gyurgyalagoknak. A területen előforduló tipikus nyírségi társulások, mezők, ligetek, rétek, legelők között az arborétum mai helyén kis nádas, füzes, akácerdő, bodzás, csalános és áthatolhatatlan "bogáncs erdő" volt. Történeti előzmények, jelen Kirándulások, családi kiruccanások alkalmával figyelt fel Molnár Ibolya festőművész, tanár - a füvészkert alapítója - a hely érdekes fekvésére, szépségére, romantikus vadságára. Sokszor cipelte festőállványát, festette a gyönyörű tájat, a fákat, figyelte a madarakat, lehajolt vizsgálódni a kicsi növényekhez, bogarakhoz. Ezt a homokbuckán fekvő, nyugati irányba lejtő területet 1994-ben alkalma volt megvásárolni. A szomszédos gazdákkal ellentétben nem szántóföldi művelésre vagy gyümölcstermesztésre szánta, hanem egy korábbi gondolata szerint olyan kertet kívánt létesíteni, ami a vadon élő növények gyűjteményéül szolgál. A két és fél hektáros terület bekerítése 1994 végén, beültetése pedig 1995-ben kezdődött meg elsősorban hazai őshonos fás szárú növényekkel. A munkálatok első lépéseként tereprendezést és rekonstrukciót kellett végrehajtani. A terület karbantartása (kaszálás stb.) megtette kedvező hatását: a bogáncsok helyett ma már fajokban igen gazdag rét, liget díszlik. Eddig több mint 200 féle lágyszárú növényt határoztak itt meg. Kaszáláskor figyelnek az éppen virágjaikat ontó és védendő gyepszintet alkotó növényekre. A telepítések során különböző, a Kárpát-medencére jellemző növénytársulások kerültek kialakításra. Ilyen például a boróka-fehérnyár társulás, amely a Duna-Tisza-közére jellemző, vagy a nyírségi pusztai tölgyes. A telepítés ma is tart, így folyamatosan bővül, gazdagodik a kert. A hazai növényfajok mellett díszfák és idegen tájak fái, cserjéi is helyet kaptak a kertben, mint különlegességek, melyeket más botanikus kertekből és faiskolákból adományoztak. Az arborétum egyes részeit sövénysorok különítik el egymástól. A korábbi nádas helyén egy kis tó "született" (a partjára később különböző fűzfélék és égerfa települt). A "lentes", agyagos területen, öreg fűzfák társaságában is új tó van születőben, amely ma már gazdag vízi- és mocsári élővilágnak ad helyet (pl. mocsári teknős, tarajos gőte, béka fajok, szitakötő fajok, békalencsék, káka). A későbbiekben gyógynövények és évelő lágyszárú növények ágyása is készült. Itt a vadon élők mellett kerti dísznövények is megtalálhatók. A kert létesítményeihez tartozik az elmúlt évtizedben készült egy tájba jól beilleszkedő, tornácos, búbos kemencés házikó, amelyben megtekinthető sokféle - az arborétummal és annak élővilágával kapcsolatos - tárgyi emlék, érdekesség.